Kicsiknek és nagyoknak tartottak nyílt napot Sopronban a bűn- és balesetmegelőzők

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai – a Soproni Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési szakembereivel közösen – prevenciós napot tartottak Sopronban, az óriáskerék lábánál.

Sopron városában 2021. június 26-án a bűn- és balesetmegelőzési munkatársaink prevenciós napot tartottak, amelyen segítségükre voltak a közösségi szolgálatos fiatalok. A rendezvényen az érdeklődőket a Police Café keretében a rendőrök meghívták egy kávéra, amelynek keretében hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal látták el az érdeklődőket. A kerékpárral érkező vendégek a Bike Safe rendszerben regisztrálhatták kerékpárjaikat, a bátrabbak kipróbálhatták az úgynevezett részeg szemüveget és egy interaktív KRESZ pályán is tesztelhették tudásukat. Az arra vállalkozók egy bajnokság keretében tesztelhették tudásukat és reakció-idejüket.

1

A versenyzők három kategóriában indulhattak, a legjobbak tárgynyereményben részesültek. Gyermek kategóriában az első helyezett Fábián Barnabás, a hölgyeknél Lauly Titanilla, az uraknál pedig Pintér Attila nyerte el a díjat.

2

3

 

A helyszínen a rendőrök az alábbi prevenciós tanácsokkal látták el a megjelenteket:

  • Tömegben, rendezvényeken különösen figyeljenek értéktárgyaikra, csak a legszükségesebbeket vigyék magukkal, azokat minden mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsák!
  • Kerékpárjaikat minden esetben zárják le, még akkor is, ha csak pár percre hagyják őrizetlenül!
  • A szülők, felnőttek hívják fel a gyermekek figyelmét a biztonságos közlekedésre, beszéljék meg velük a legfontosabb szabályokat.
  • Strandon lehetőség szerint használjanak értékmegőrzőt! A vízi járművek használatánál mindig tartsák be a szabályokat, és csak az arra kijelölt helyen fürdőzzenek!
  • A gépjárművet mindig zárják be, látható helyen soha ne hagyjon értéktárgyat az autóban!
  • Gyermeket, állatot a járműben - akár csak rövid időre is - tilos magára hagyni!
  • A gyermekek figyelmét fel kell hívni a biztonságos internetezés szabályaira! Ne tévesszen meg senkit, hogy ők bátrabban, magabiztosabban használják az internetet, mivel az esetleges veszélyeket, következményeket a felnőttek világosabban látják!
  • Otthonaikban az ajtókat, könnyen elérhető nyílászárókat minden esetben zárja be, még ha csak pillanatokra is megy el otthonról!
  • Soha ne adjanak pénzt idegennek, ne higgyék el, hogy olyan nyereményjáték nyertesei, amelyre nem is jelentkeztek!
<< Vissza az előző oldalra