Kitelepültek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az adventi időszakot érintő vagyonvédelmi rendezvényre invitálták az érdeklődőket a Pest megyei szakemberek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az év végi ünnepek közeledtével kiemelt figyelmet fordít a bevásárló- és üzletközpontok,  piacok, pályaudvarok, valamint a nagy tömegeket vonzó kirakodóvásárok helyszíneinek biztonságára.

A bűnmegelőzési szakemberek 2021. december 3-án egy Pest megyei bevásárló központban indított bűnmegelőzési kampány keretében vagyonvédelemmel kapcsolatos jótanácsokkal hívták fel a bevásárló központba érkezők figyelmét, a különböző jogsértések (lopások, gépjárműfeltörések) és az áldozattá válás megelőzése céljából.

Az érdeklődők „Üzenet az Advent biztonságáért !"  elnevezésű, bűnmegelőzési tanácsokat tartalmazó karácsonyi képeslapot és  ajándékcsomagot vehettek át.

Jó tanácsaink:

  1. A parkolást követően és két vásárlás között is mindenképpen győződjenek meg arról, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében látható helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, korábban megvásárolt termék!
  2. A jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt zárják be mielőtt kiszállnak a kocsiból, még akkor is, ha csak rövid időre távoznak!
  3. Az indítókulcsot mindig tartsák maguknál, olyan biztonságos helyen, hogy azt ne tudják jogtalanul megszerezni!
  4. Amennyiben lehetőségük van rá, parkoljanak kijelölt parkolóban és olyan helyen, amely közel esik a célba vett üzlet bejáratához, esetleg térfigyelő kamera közelében, az esti órákban pedig jól kivilágított parkolóban álljanak meg!
  5. Amennyiben azt észlelik, hogy feltörték az autójukat, ne nyúljanak semmihez, azonnal értesítsék a rendőrséget!

Akkor lehet biztonságos a vásárlás, ha azokra az értékekre, amiket magunkkal viszünk, odafigyelünk.

  1. A bevásárlóközpontokban  a pénztárcájukat és a kézi táskájukat esetleg a kabátokat  a vásárlás közben ne helyezzék a bevásárlókosarakra, azt soha nem hagyják őrizetlenül!
  2. Pakoljanak a kabát vagy a táska belső zsebébe, azt semmiképpen ne hagyják nyitva!
  3. A vásárlótér után nagyon sokan a külső üzletsoron folytatják a nézelődést, akad, hogy a televásárolt kocsit egyszerűen félreállítják. Itt is elég pár másodperc arra, hogy illetéktelen megszerezze és tovább álljon vele, ezért azt ne hagyják felügyelet nélkül!

Védekezzenek a zseblopások ellen!

A nagyobb tömegeket vonzó helyszíneken, pl.: kirakodóvásárokban. piacokon vagy bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön, illetve zsúfolt helyeken gyakran jelennek meg a zsebtolvajok is.

  1. Ezért az értékeiket, így pénzüket, bankkártyájukat már akkor tegyék biztonságos helyre, amikor elindulnak otthonról! Legmegfelelőbb védelmet a belső zsebek nyújtanak. A PIN kódjukat ne tartsák a bankkártyájuk mellett!
  2. Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltassák le!

Az ünnepi bevásárláshoz, a karácsonyi vásárok meglátogatásához sokan a tömegközlekedést használják. Itt is fontos az óvatosság. 

  1. Táskáikat tartsák bezárva, lehetőség szerint használjanak a cipzáron kívül csattal is zárható táskát. A kezükkel, karjukkal öleljék át és ne a hátukon vagy vállukon viseljék!
  2. Értékeikre ne hívják fel a figyelmet azzal, hogy tömegközlekedési eszközön tárcájukból pénzt vagy nagyértékű mobiltelefonjukat veszik elő!
  3. Utazásaik alkalmával fokozottan vigyázzanak csomagjaikra, mert a pályaudvarokon és a vonatokon jellemzőek a csomaglopások is. Bőröndjeiket ne bízzák ismeretlenekre, inkább használják a csomagmegőrzőket!

Karácsony előtt egyre többen élnek az internetes vásárlás lehetőségével is. Legyenek körültekintőek!

Fontos tudni, hogy a  szabályosan működő webáruházak rendelkeznek adatvédelmi szabályzattal, vagy az üzletszabályzatuk kitér a személyes adatok védelmére és meghatározza a vásárlás legfontosabb feltételeit (például fizetési és szállítási kondíciókat).

Bankkártyával történő fizetés esetén lehetőség szerint olyan webáruházban vásároljanak, amelynél a fizetés valamely banki oldalon keresztül történik, így a bankkártyájuk adatai biztonságos kapcsolaton keresztül jutnak el a bank központjába, azokat a webáruház üzemeltetője nem ismeri meg. Óvakodjanak az olyan weboldalaktól, amelyeknek nevében elírás vagy hiba található, valamint ahol nem, vagy hiányosan adják meg az üzemeltető cég adatait. Ezeket az oldalakat tekintsék megbízhatatlannak. Legyenek óvatosak a személyes adataik megadásánál is, különösen a bankkártyájukra vonatkozó adatok esetében (ezeket csak a fizetést bonyolító bank oldalán adják meg).

Otthonaik védelme is fontos!

Ha csak egy rövid bevásárlás idejére is hagyják őrizetlenül lakásunkat, alaposan győződjenek meg arról, hogy mindent bezártak, adott esetben a riasztót bekapcsolták. Közeledik a téli szünet, sokan mennek hosszabb téli pihenésre, kikapcsolódásra. Ebben az időszakban kérjék meg szomszédjaikat, hogy figyeljenek otthonaikra, ürítsék a postaládájukat, és ha bármilyen rendkívülit észlelnek, azonnal értesítsék a rendőséget!

1

 

 

<< Vissza az előző oldalra