Kortárs képzés Szolnokon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szépkorúak biztonságban címmel, mintegy 32 fő részvételével kortárs képzést és vetélkedőt rendezett a Szolnoki Rendőrkapitányság.

A november 22-én tartott rendezvény keretében a résztvevők előadást hallgathattak meg az online csalások jellemzőiről, valamint a megelőzésükre kidolgozott Kiberpajzs tájékoztató rendszerről. Megismerhették a kerékpárral és elektromos rollerrel közlekedés szabályait, illetve a főbb baleseti okokat. A külsős előadók tájékoztatást adtak a hospice, palliativ ellátásról, valamint a Game of Wolves Egyesület vezetője hasznos stratégiai fogásokat mutatott be, melyek segítenek abban, hogyan lehet felismerni, illetve elkerülni a konfliktus- és veszélyhelyzeteket, ezzel új perspektívát kínálva az önvédelemről.

A rendezvény során KRESZ- és vagyonvédelmi totót tölthettek ki a résztvevők. A versenyben első három helyezést elért nyugdíjasklub ajándékutalványt vehetett át.

<< Vissza az előző oldalra