Kortársképzés időseknek Szolnokon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tartalmas előadásokkal várták a szolnoki nyugdíjas klubok vezetőit.

A Szolnokon működő nyugdíjas klubok vezetői vettek részt azon a képzésen, amelyet a Szolnoki Rendőrkapitányság Megelőzési és Értékelő Alosztályának munkatársai szerveztek számukra 2019. február 12-én 9 órától a Baross úti Civil házban.

Az idős emberek korukból, egészségi állapotukból, életmódjukból, szokásaikból, hiszékenységükből adódóan könnyebben megtéveszthetőek. Ezen okok miatt elmondható, hogy bűnözői csoportok specializálódtak az időskorúak sérelmére elkövetendő bűncselekmények módszereinek kidolgozására és elkövetésére.

Az időskorúak védekezési képessége leginkább azzal növelhető, ha az áldozattá válásuk módszereit, az elkerülés eszközeit és lehetőségeit eljuttatjuk hozzájuk újra és újra. Ha nem érinti őket bűncselekmény személyesen, illetve nem jut el hozzájuk bizonyos időközönként rendszeresen prevenciós ajánlás, előfordulhat, hogy nem ismerik fel az átveréseket.

Ezen felül cél, az önként jelentkező időskorúak kortárssegítőként történő kiképzése, hogy önállóan is képessé váljanak tevékenykedni, segíteni tudjanak a korcsoportjukat érintő jogsértések megelőzése érdekében.

A Megelőzési Alosztály tevékenységének fontos elemét képezi évek óta az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése. Erről, az idősek sérelmére elkövetett erőszakos és vagyon elleni bűncselekményekről, elkövetési módokról szólt Szűcs Norbert c. rendőr százados előadása, aki megelőző vagyonvédelmi tanácsokkal is ellátta a résztvevő szépkorúakat, majd Táncos Anita c. rendőr őrnagy, megelőzési munkatárs a kapitányság áldozatvédelmi tevékenységét mutatta be. Ezt követően dr. Karsai Lajos rendőr őrnagy, a Tevékenység-irányítási Központ vezetője ismertette, mely esetekben kell azonnal hívni a 112-es segélyhívó számot.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályának vezetője, dr. Lipták Gergely tájékoztatást adott az árubemutatókról.

A Szolnoki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt balesetekről elmondható, hogy a 60 év feletti korosztály leginkább gyalogosan és kerékpárral közlekedve okoz, illetve szenved el balesetet. Az „Idősek a közlekedésben " címmel a korosztályt érintő balesetekről beszélt, illetve ezek elkerüléséhez nyújtott segítséget a Városi Baleset-megelőzési Bizottság titkára, Szabó Tímea rendőr hadnagy.

 

 

<< Vissza az előző oldalra