Középpontban a közlekedésbiztonság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság prevenciós előadásokkal és zebrasétával csatlakozott a közlekedési kultúra napjához.

A pápai rendőrök 2023. május 11-én délelőtt a Katolikus Szeretetszolgálat Bakonyszűcsön működő Lelki Rehabilitációs Otthonában tartottak prevenciós előadást a nyugdíjas korú gondozottaknak. Az egyenruhások többek között a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaira hívták fel a figyelmet, valamint kiemelték a biztonsági öv használatának fontosságát, amely egy közlekedési baleset esetén csökkentheti a sérülés mértékét, de akár a halálos kimenetelt is megelőzheti.

A rendőrök a szépkorúak mellett diákokat is megszólítottak. A Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola 9. évfolyamos diákjai a közlekedési szabálysértésekről és bűncselekményekről kaptak tájékoztatást, míg a helyi Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola alsós tanulóit zebrasétára hívta az iskola rendőre. A foglalkozás keretében az úttesten történő átkelés szabályaival, valamint az út közben látott közlekedési táblák jelentéseivel ismerkedtek a láthatósági mellényt viselő első osztályosok.

 

<< Vissza az előző oldalra