KriMit tud? regionális elődöntő Veszprémben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Középiskolás diákok mérték össze tudásukat a bűnmegelőzési vetélkedőn.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Színháztermében tartották meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által minden évben országosan megszervezett KriMit tud? bűnmegelőzési regionális vetélkedőt 2021. október 19-én délelőtt, melyen 8 csapat mérte össze tudását. A verseny zsűrijében helyet foglalt Lipp Adrienn világmárka-nagykövet és Kiss Dávid színész-rendező is. A négyfős középiskolás fiatalokból álló csapatok Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyéből érkeztek.

A rendezvényt Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg. Beszédét követően a csapatok különböző prevenciós helyzetgyakorlatokat oldottak meg és számot adhattak bűnmegelőzési ismereteikről.

A versenyen az első helyet a szombathelyi Savaria Technikum csapata szerezte meg, második helyen szintén egy szombathelyi csapat végzett, a Nagy Lajos Gimnázium csapata. A dobogó képzeletbeli harmadik fokára a mosonmagyaróvári Bolyai János Technikum csapata állhatott fel.  

A megmérettetésen az első helyen végzett csapat képviselheti a régiót a 2021 novemberében Budapesten megrendezésre kerülő döntőn. A szervezők és a zsűri külön döntése alapján különdíjban részesült a tapolcai Széchenyi István Baptista Középiskola tanulója, Szabó Nóra.

 

<< Vissza az előző oldalra