Lakossági fórum a vagyonvédelem jegyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Rendőrkapitányság szakemberei lakossági fórumon várták az érdeklődőket Csataszögön.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott Pusztán Hatan Újratöltve című  projekt keretén belül a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai vagyonvédelmi információs lakossági fórumot tartottak 2019. május 21-én Csataszögön, a Polgármesteri Hivatalban. A prevenciós program célja a falvakban élő, főként időskorú lakosság önvédelmi mechanizmusának és szubjektív közbiztonságérzetének javítása.

A rendőrök az interaktív előadásuk során felhívták a jelenlevők figyelmét a trükkös csalások, - kiemelt figyelmet fordítva az unokázós csalások - elkövetési módszereire,  az árubemutatók veszélyeire és azok megelőzési módjaira. A pályázat keretében biztosított vagyonvédelmi bemutató táska nagyon jó kiegészítője volt a fórumnak, hiszen a lakosság közelről is megtekinthette, hogy melyek azok a vagyonvédelmi eszközök, amelyeket a saját biztonságuk érdekében maguk is beszerezhetnek.

A rendőrség továbbműködteti a településen a már korábban kialakított információs pontot, ahová kihelyezték az életnagyságú rendőr makettet is.

f

 

f

 

 

<< Vissza az előző oldalra