Legkisebbeknél jártunk

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csornán, Fehértón, Écsen, Levélen, és Győrben az óvodások bűn- és balesetmegelőzési programokon keresztül kerülhettek közelebb a rendőri hivatáshoz.

Az elmúlt napokban a Csornai, a Győri és Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság, valamint a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitány bűn -és balesetmegelőzési szakemberei közvetlenül találkoztak, beszélgettek és játékos formában tartottak foglalkozást a gyerekeknek.

A kicsik munkatársainktól életkori sajátosságaiknak megfelelően tanulhattak a biztonság fogalmáról. Az egyenruhások elmagyarázták az ovisoknak, hogy ki az idegen, mit mondhatnak ilyen embereknek magukról és a családjukról, valamint azt, hogy mikor kell és mikor szabad hívni a 112-es segélyhívó számot. Ügyességi pályán pedig az ovisok a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedési szabályokkal ismerkedtek.

Csornán a Magyarkeresztúri Óvodában a gyerekek nagy örömmel vettek részt a játékos feladatokban. Levélen a levélfalvi manók „megtámadták” a balesethelyszínelő autót. Écsen még az kisiskolások is csatlakoztak a négy ovis csoporthoz, és a bemutatott rendőrségi felszereléseket kipróbálhattak. Fehértón a körzeti megbízott kollégáink az Enesei Önkéntes Tűzoltóegyesülettel tartottak közös előadást, és bemutatót munkájukról.  

A győri gyerkőcök pedig a Bruszvik Teréz Nemzetiségi Óvodában, valamint a győrszentiváni Sugár Úti és Váci Utcai Tagóvodában az Ovi-Zsaru prevenciós programon vettek részt. Kollégáink Rosszcsont Rozi, Rosszcsont Ricsi és Rendőr Robi kesztyűbábuk segítségével játékosan a gyerekek biztonságérzetét és a rendőrök felé irányuló bizalmat erősítették, annak érdekében, hogy szükség esetén tudjanak és merjenek segítséget kérni.

 

<< Vissza az előző oldalra