Megelőzés és toborzás Kecskeméten

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megérkezett az év utolsó hónapja, amely az ünnepi készülődésről, ajándékvásárlásról szól. Ebben az időszakban a rendőrség fokozott bűnmegelőzési kampányt folytat, melynek legfőbb célja az anyagi értékek és testi épség megóvása.

A kampány során Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakelőadói az ünnepeket megelőzően helyszíni prevenciós tanácsadásra várták a kecskeméti Malom Központba érkezőket.

A szakemberek arra hívták fel a bevásárló közönség figyelmét, hogy az áldozattá válás kockázata jelentősen megnövekszik az év végi ünnepek közeledtével, azonban néhány jó tanács betartásával elkerülhetők az ebben az időszakban leginkább jellemző bűncselekmények: a lopások, gépkocsi feltörések és internetes csalások.

Pestiné Zélity Brigitta és Gyapjasné Szalai Andrea c. r. őrnagyok, áldozatvédelmi szakelőadók tájékoztatás mellett a prevencióhoz kapcsolódó, megelőzési tartalommal feliratozott ajándéktárgyakat adtak át az érdeklődőknek.

Az érdeklődök nemcsak az ünnepi bűnmegelőzéssel kapcsolatban hallhattak hasznos információkat, hanem a szerződéses határvadász képzéssel kapcsolatban is kaphattak tájékoztatót a Bács-Kiskun megyei toborzóktól. A képzéssel kapcsolatban online az alábbi linken informálódhatnak: https://www.police.hu/szerzodeses-hatarvadasz-kepzes.

Legyél Te is Rendőr Facebook oldalon folyamatosan frissülő tartalmak segítik a leendő határvadászokat abban, hogy minél szélesebb körben megismerkedhessenek a határvadász hivatással.

A képzésekkel kapcsolatban forduljanak bizalommal a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatához, a megye valamennyi rendőrkapitányságának, rendőrőrsének vagy határrendészeti kirendeltségének munkatársaihoz, illetve a rendőrség honlapján is megtalálnak minden fontos információt a jelentkezéshez.

 

A biztonságos év végi ünnepléshez az alábbiakat javasoljuk:

Bevásárlóközpontban vásárláskor ne hagyja táskáját a bevásárlókocsiban, hiszen könnyen szemet szúrhat az elkövetőknek. Fogja azt a kezében, vagy viselje vállán!

Fokozottan figyeljen értékeire, főként az üzletekben, üzletközpontokban történő vásárlások és a tömegközlekedési eszközökön közlekedések során!

Ne hagyják látható helyen gépjárműveikben értékeiket (mobiltelefon, táska, pénztárca). Az elkövetők pár másodperc alatt betörhetik a szélvédőt, és értékeik eltűnése mellet az autóban jelentős kár keletkezhet.

Online vásárlás megkezdése előtt ellenőrizzék a webshop elérhetőségeit, a szállítás és a garancia-érvényesítés feltételeit. A kockázatmentes vásárlás érdekében válasszák az utólagos fizetési módot.

Amennyiben előre fizetnek, bankkártya használata esetén lehetőség szerint olyan webáruházban vásároljanak, amelynél a fizetés banki oldalon keresztül történik. 

<< Vissza az előző oldalra