Ne utalj előre!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves megyei rendőrök a biztonságos vásárlásra hívják fel a figyelmet.

Az internetes csalások legjellemzőbb elkövetési módja, hogy nem létező árut próbálnak a vevőnek eladni, majd eltűnnek a kapott, interneten átutalt előleggel, vagy akár a teljes összeggel együtt.

Gyakran gyanútlan internetes vásárlókat csapnak be azzal, hogy nem a megrendelt áru, vagy nem olyan minőségű áru érkezik meg, mint amit megvásárolni szerettek volna. Azonban olyan esetek is előfordulnak, amikor egyáltalán nem érkezik meg a kívánt termék.

A közelmúltban történt néhány eset:

Volt olyan eset, hogy egy hatvani lakos számítógépes játékot rendelt egy internetes oldalon 65.000 forint értékben. A vételárat elutalta, de a vásárolt termék azóta sem érkezett meg.

Egy másik esetben egy mobilházat rendelt a vevő, aki a vételár egy részét szintén előre elutalta. A termék azóta sem érkezett meg, az eladó azóta elérhetetlenné vált.

Ha nem akar Ön is hasonló helyzetbe kerülni, lehetőség szerint személyesen fizesse ki, illetve vegye át a megvásárolt terméket. Ha ez nagy távolság miatt nem megoldható, vásároljon olyan oldalakról, ahol utána nézhet az eladónak vagy ellenőrizze megbízhatóságát.

Nem mindenki használja csaló szándékkal az internetet, azonban fő az óvatosság és biztonság, ezért az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet:

•           A feltűnően nagy árengedmény mindig gyanús.

•           Győződjünk meg róla, hogy a weboldal biztonságos, az URL előtt szerepel a https:// kitétel vagy egy zöld lakat, mellette a biztonságos szó kifejezés. Ugyanakkor, ha ez megvan, még akkor sem vagyunk feltétlenül biztonságban.

•           Nézzünk utána az oldal értékelésének! A közösségi oldalakon érdemes rákeresni a webáruházra, a lelkendező, pozitív kommentek túlsúlya és a kevés eladási tranzakció intő jel.

•           A fogyasztóvédelem felhívja a figyelmet arra is, hogy gyanús, ha a fizetési feltételek között csupán előre fizetési lehetőséget biztosít egy webáruház, vagy nem kellő részletességgel tájékoztatja a vásárlókat a szállítás részleteiről.

•           Érdemes leellenőrizni a webáruházat a scamadviser.com oldalon, ahol elég csak beírni a weboldal címét, és kiderül, hogy megbízható portálról van-e szó, vagy érkezett-e már panasz.

•           Nagy értékű megrendelést ne adjunk le olyan oldalon, amivel nincs tapasztalatunk! Egy számunkra új webáruházból kis összegért rendeljünk először!

•           Győződjünk meg róla, hogy azon az oldalon vagyunk, ahonnan eredetileg vásárolni szerettünk volna. Nézzük meg az URL-t, ha tudjuk, mi a webáruház neve, gyanakodhatunk, ha ettől eltér az URL.

•           Vásárlás előtt olvassuk el az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF).

•           Az online piacterek, aukciós oldalak, internetes szolgáltatók nem vállalnak felelősséget a közzétett ajánlatok tartalmáért, ezt fontos észben tartani.

•           Garanciát jelenthet, ha van a webáruháznak fizikai üzlete, amit a Google segítségével könnyen leellenőrizhetünk, hogy az adott címen valóban az adott üzlet működik-e. A magyar nyelvű ügyfélszolgálat szintén biztosítékot jelent.

Ha úgy látja, minden óvintézkedése ellenére becsapták, megkárosították, tegyen feljelentést a lakhely szerinti illetékes rendőrkapitányságon, de bejelentést tehet személyesen is bármely rendőri szervnél vagy telefonon, a 112-es segélyhívószámon.

<< Vissza az előző oldalra