Nem jött össze a drága találka a kamu Bosszúállóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Későn fogott gyanút a fiatal nő.

Egy 31 éves nő tett feljelentést a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon csalás bűncselekmény gyanúja miatt.  A fiatal sértett elmondta, hogy ezév februárjában közösségi média oldalán felvette vele a kapcsolatot magát egy amerikai színésznek kiadó személy.

Tekintettel arra, hogy az a későbbi sértett kedvenc férfi színésze, így hónapokig leveleztek egymással. Szeptemberben felajánlotta, szívesen találkozna női rajongójával, és ennek részleteit menedzserével tudja egyeztetni. A megadott email címen egyeztetettek alapján a naiv nő két részletben több mint 5000 amerikai dollárt utal el a „menedzsernek” a találkozó költségeire.

A nő csak azután fogott gyanút, miután újból ugyanekkora összeg utalását kérték tőle, ezt követően tette meg feljelentését.

 

Egy ecsédi férfi egy internetes aukciós oldalon egy nagyértékű mobiltelefont akart megvenni egy ismeretlen hirdetőtől, jóval annak piaci értéke alatt. A férfi 2021. szeptember 30-án el is utalta a kialkudott 100.000 forintos vételárat, azonban az eszközt nem kapta meg és az eladó elérhetetlenné vált az addigi email címén.

 

Legyen óvatos a visszautasíthatatlan ajánlatokkal! Ne vásároljon olyan helyeken, ahol hihetetlenül olcsón árulnak termékeket, szolgáltatásokat. Szintén érdemes vigyázni a sürgős és kihagyhatatlan lehetőségekkel, melyek kéretlen e-mail formájában, vagy barátok közösségi oldalain keresztül küldött ajánlatként érkeznek!

Ragaszkodjon a biztonságos tranzakciókhoz, ehhez már rendelkezésre állnak a megfelelő szolgáltatók! Ha pedig WIFI-hálózaton keresztül vásárol (otthon vagy egy hotspoton keresztül), mindenképpen győződjön meg róla, hogy biztonságosan használja a hálózatot!  Mindig védje jelszóval eszközeit! Válasszon egy könnyen és egyszerűen megjegyezhető, de mások számára nehezen megfejthető jelszót, és készítsen biztonsági mentést is adatairól!

Mobileszközökön is használjon biztonsági szoftvert, melyek többsége már ingyenesen elérhető a népszerűbb operációs rendszerekhez!

Mindig győződjön meg arról, hogy a virtuális térben partnere valóban az, akinek kiadja magát!

Ha bármilyen gyanúsat észlel, azonnal szakítsa meg a kapcsolatot, pénzt ne utaljon előre!

Ha mégis megtörtént a baj, értesítse a rendőrséget!

<< Vissza az előző oldalra