Ovi-Zsaru foglalkozások Várpalotán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Óvodás korú gyermekek részére tartottak bűnmegelőzési előadásokat a várpalotai rendőrök.

A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai 2018. november 8-án és 9-én a helyi Bartos Sándor Óvoda és a Kölyökvár Tagóvoda nagycsoportos növendékeit látogatták meg az Ovi-Zsaru program keretein belül. Az előadás célja a gyermekek áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése és annak elősegítése volt, hogy szükség esetén tudjanak és merjenek segítséget kérni a rendőröktől. A program során a gyerekek megismerték az egyenruhát, annak kiegészítő és kötelező tartozékait, valamint közösen beszélgettek olyan szabályokról, melyeket az óvodás korú gyerekeknek már tudniuk kell. Javasolták nekik többek között, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, ne üljenek be ismeretlen személyek autójába és ne is fogadjanak el tőlük semmit. A foglalkozáson a gyerekek köszönthették Rendőr Robit, Rosszcsont Ricsit és Rosszcsont Rozit, a program bábfiguráit. A rendezvény végén az előadó minden óvodásnak prevenciós témájú matricákat ajándékozott.

A várpalotai rendőrök az alábbiakra hívják fel az óvódás korú gyermekek szüleinek figyelmét:

- Magyarázzák el gyermekeiknek, hogy ki az idegen személy számukra!

- Beszélgessenek gyermekeikkel arról, hogy idegenekkel ne álljanak szóba és ne fogadjanak el tőlük semmit!

- Tanítsák meg gyermekeiket arra, ha közterületen, üzletekben, bevásárlóközpontokban, rendezvényeken eltávolodnak vagy leszakadnak a szülőktől, mindenképpen tudják az adataikat, és azt is, hogy kérjék megbízható felnőtt – biztonsági szolgálat, rendőr, mentő, tűzoltó – segítségét!

 

 

<< Vissza az előző oldalra