„Ovi-zsaru” program rajzpályázattal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszélyekről és a biztonságról tanulhatnak a Somogy megyei községekben élő kisgyermekek.

2021. október 11-én három Somogy megyei település óvodája csatlakozott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály „Ovi-Zsaru” elnevezésű programjához, amelynek célja az óvodáskorú - elsősorban nagycsoportos – gyermekek biztonságérzetének megteremtése, erősítése, a gyermekek áldozattá válásának megelőzése. A játékos, figyelemfelkeltő programsorozat mesékre, történetekre, szerepjátszásra épül. Az első foglalkozás az óvodában egyenruhás rendőr közreműködésével, a témák feldolgozását segítő kesztyűbábok megszemélyesítésével (Rendőr Robi, Rosszcsont Ricsi), bemutatásával és átadásával történt. Fontos eleme a programnak, hogy a gyermekek közvetlenül találkozhassanak, beszélgessenek egyenruhás rendőrrel, megtapasztalhassák, hogy a rendőr barátságos, és ha bajba kerülnek, bátran forduljanak hozzájuk.  

Az OviZsaru program feldolgozza mindazon életszerű, veszélyforrást tartalmazó helyzeteket, melyek otthon és közvetlen környezetükben érhetik a lurkókat, ezért a rendőrök hasznos tanácsokkal is ellátják a gyermekeket.

.
Gesztenyevirág Óvoda, Iharosberény
.
Mókuskert Óvoda, Csurgó 
.
Napsugár Óvoda, Zákány

 

A prevenciós programhoz az óvodák folyamatosan csatlakozhatnak.

A programsorozathoz kapcsolódóan idén a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya rajzpályázatot is hirdetett, melynek feltételei alább olvashatók:

                                                                                                Pályázati felhívás

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság OVI-ZSARU címmel versenyt hirdet Somogy megyében működő óvodák számára.

Olyan óvodai csoportok jelentkezését várják, akik szeretnének részt venni a programban, hiszen a fődíj egy OVI-ZSARU programcsomag lesz.

1 db 70x100 cm-es kartonpapíron jelenítsék meg a gyerekek rendőrséggel kapcsolatos kreatív munkáit. Ez készülhet bármilyen technikával (rajz, origami, ragasztás, egyéb kézműves alkotások, stb)

Pályázat benyújtásának helye: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/c Bűnmegelőzési Osztály

Ideje: 2021. november 26. péntek 12.00 óra

 

<< Vissza az előző oldalra