Pályaorientációs nap Győrújbaráton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri hivatás bemutatása és népszerűsítése volt a cél a Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és a Közlekedésrendészeti Osztály prevenciós szakemberei, továbbá a Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Téti Rendőrösének munkatársai tartottak pályaorientációs programot a Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3. osztályos tanulóinak 2019. október 18-án.

A rendezvényen a diákok megismerkedhettek a rendőrség feladataival, munkájával. A szakemberek ismertették, hogy milyen tudásra, szakképzettségre van szükség ahhoz, hogy valaki rendőrként dolgozhasson. A bűn- és baleset-megelőzési kollégák egy interaktív előadás keretében felhívták a résztvevők figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre, valamint jó tanácsokkal látták el a gyerekeket, hogy ne váljanak áldozattá.

A délelőtt folyamán a tanulók megtekinthették és felpróbálhatták a rendőrök felszerelését, beülhettek a szolgálati gépjárműbe, és bepillantást nyerhettek a bűnügyi technikusok munkájába is.

Nagyon fontos, hogy a gyermekeket felkészítsük a veszélyhelyzetek elkerülésére és kezelésére, ezért a legfontosabb tudnivalók a következők:

  • Magabiztosan tudják szüleik nevét, telefonszámát, lakcímüket!
  • Ismerjék a 112-es segélyhívó számát, ha segítségére lenne szükségük!
  • Idegenekben ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová - még útbaigazítás céljából sem- !
  • A gyermekek idegentől - még ha kedvesen ajándékot is kínál - ne fogadjanak el semmit!
  • Mindig a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen keljen át az úttesten!

 

 

<< Vissza az előző oldalra