Patcára látogattak a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési eladói gyermekek és felnőttek számára is készültek programokkal.

A prevenciós szakemberek 2023. április 22-én a patcai Katica Tanyára látogattak, ahol hasznos tanácsokkal, játékos feladatokkal hívták fel az érdeklődők figyelmét a 112–es segélyhívó szám helyes használatára, a kábítószerek világának veszélyeire, valamint a tudatos, és felelősségteljes internethasználatra.

Az internetes csalások legjellemzőbb elkövetési módja, hogy nem létező árut próbálnak a vevőnek eladni, majd eltűnnek a kapott, interneten átutalt előleggel, vagy akár a teljes összeggel együtt. Előfordulhat az is, hogy a vásárló nem a megrendelt árut, vagy korántsem olyan minőségű árut kap, mint amit szeretett volna.

 

Tanácsok, amikkel az áldozattá válás megelőzhető:

  • Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem is az. A feltűnően nagy árengedmény mindig gyanús.
  • Győződjünk meg róla, hogy a weboldal biztonságos.
  • Nézzünk utána az oldal értékelésének: a közösségi oldalakon érdemes rákeresni a webáruházra, a lelkendező, pozitív kommentek túlsúlya és a kevés eladási tranzakció intő jel lehet.
  • Ha a fizetési feltételek között csupán előre fizetési lehetőséget biztosít egy webáruház, vagy nem kellő részletességgel tájékoztatja a vásárlókat a szállítás részleteiről, inkább ne vásároljunk.
  • Győződjünk meg róla, hogy azon az oldalon vagyunk, ahonnan eredetileg vásárolni szerettünk volna. Ellenőrizzük az URL-t, gyanakodjunk, ha eltér a webáruház nevétől.
  • Vásárlás előtt olvassuk el az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF).
  • Az online piacterek, aukciós oldalak, internetes szolgáltatók nem vállalnak felelősséget a közzétett ajánlatok tartalmáért, ezt fontos észben tartani.
  • Garanciát jelenthet, ha van a webáruháznak fizikai üzlete, amit a Google segítségével könnyen leellenőrizhetünk, hogy az adott címen valóban az adott üzlet működik-e. A magyar nyelvű ügyfélszolgálat szintén biztosítékot jelent.
  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, se telefonon, se emailen, se üzenetben a bankkártyája adatait, a háromjegyű biztonsági CVC kódot, PIN kódját, illetve netbankja belépési adatait!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel, vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek!
  • Online történő bankkártyás fizetésnél, más oldalon (pl. kereskedő oldalán) ne adja meg azokat! Kétség esetén pedig még az adatok megadását megelőzően vegyék fel a kapcsolatot a pénzintézettel. 
  • Nem megbízható forrásból származó linkre kattintva vagy ismeretlen webhelyeken online banki tranzakciókat ne indítson!
<< Vissza az előző oldalra