Prevenció és kiállítás a bevásárlóközpontban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr egyik népszerű bevásárlóközpontja adott otthont a 2019. május 22-e és május 26-a között megrendezésre került Rendőrségi és Katasztrófavédelmi kiállítás című programnak.

A rendezvényen részt vettek a Győri Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési szakemberei is, akik színes programokkal, többek között a közlekedési szabályok ismeretét felmérő ügyességi és fejtörő játékokkal, tesztekkel várták a kilátogató gyermekeket és felnőtt kísérőiket.

A bátor vállalkozók kipróbálhatták a részeg szemüveget, a lurkók pedig a KRESZ-kocka kirakásában, vagy kifestőkönyvek színezésében ügyeskedhettek.

A vagyonvédelmi és közlekedésbiztonsági vándorkiállítás tanulmányozása mellett, a szolgálati járművek megtekintésére és a rendőrökkel való közvetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt. A látogatók, a prevenciós tanácsokon túl megismerkedhettek az egyenruhások munkájával is.

A rendezvényen - Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásának köszönhetően - a győri kerékpár-tulajdonosok számára ingyenes volt a rendőrségi kerékpárjelölés és regisztráció igénybevétele is. A jelölést megelőzően a kerékpár tulajdonjogát, birtokosának hitelt érdemlően kellett igazolni.

A kerékpárok jelölése mellett a szakemberek az alábbi tanácsokra hívták fel a figyelmet:

  • Mindig legyen lezárva a bicikli, még akkor is, ha csak néhány pillanatra hagyja magára a járművét!
  • Mindig válasszanak olyan zárat és hozzá tartozó láncot, fémhevedert, amely vágásálló, illetve a zárszerkezet magas biztonsági szintű!
  • Ha megfelelő a védelem és helyesen, több ponton is rögzít a lakat, akkor is törekedni kell arra, hogy jól látható, forgalmas helyen hagyják a biciklit.
  • A kerékpáron - ha lehetőség van rá - ne hagyjanak értékeket, mert azokat könnyűszerrel megszerezhetik a tolvajok!
  • Regisztráltassa biciklijét a rendőrség által indított országos BikeSafe programba!
  • Ha minden óvatosság és figyelmesség ellenére ellopják a kerékpárját, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón!
<< Vissza az előző oldalra