Prevenciós előadások a gyermekotthonokban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sorra keresik fel a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működő lakóotthonokban élő fiatalokat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ és a megyei rendőr-főkapitányság között évek óta fennálló együttműködés alapján folytatnak a bűnmegelőzési szakemberek prevenciós tevékenységet a gyermekotthonokban. Az ott élő gyerekeket leginkább érintő és veszélyeztető társadalmi jelenségeket bűnmegelőzési konzultációkkal, eseti megbeszélésekkel egybekötött előadások keretében dolgozzák fel a szakemberek az otthonok lakóival. Az előadások célja a felvilágosítás és a figyelemfelkeltés, az elkövetővé és áldozattá válás elkerülése érdekében.

Legutóbb a nyírbátori és a nyírszőlősi lakásotthonokban tettek látogatást kollégáink, akik ezúttal az illegális drogok használatának veszélyeiről, az emberkereskedelemmel, valamint a világháló, azon belül is a népszerű közösségi oldalak biztonságos használatáról konzultáltak a fiatalokkal.

Fontos üzenetek:

  • Nem attól lesz valaki felnőtt, hogy legális vagy illegális drogokat fogyaszt, mondj NEM-et!
  • Döntéseid következményeiért egyedül TE vagy a felelős, ezért soha ne cselekedj meggondolatlanul!
  • Ismeretlen feladótól érkező e-maileket, illetve az azokhoz tartozó csatolmányokat ne nyisd meg!
  • Soha senkinek ne add ki személyes adataidat az interneten, és körültekintően válogasd meg, hogy mely képeket töltöd fel magadról!
<< Vissza az előző oldalra