Regionális szakmai konferencia Somogy megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy megye bűnmegelőzési szakemberei bővíthették ismereteiket az emberkereskedelem és a drogprevenció témaköreiben.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2021. szeptember 27-29. között regionális bűnmegelőzési értekezletet tartott Baranya, Tolna, Zala, valamint Somogy megye bűnmegelőzési előadói részére. A konferenciát dr. Szijártó István, Somogy megye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg, és négy megye tizenkilenc résztvevő szakemberét köszöntötte.

A programsorozat célja a bűnügyi-, és bűnmegelőzési területek együttműködésének szorosabbra fűzése volt annak érdekében, hogy mind a bűncselekmények felderítése, mind pedig a megelőzésük hatékonyabb legyen.

A program tematikája az emberkereskedelemre, valamint a drogprevencióra fókuszált.

Balogh Krisztina r.alezredes, ORFK Bűnügyi Főigazgatóság, Bűnügyi Főosztály, Bűnügyi Osztály
Balogh Krisztina rendőr alezredes, ORFK Bűnügyi Főigazgatóság, Bűnügyi Főosztály, Bűnügyi Osztály

 

Dr. Szemelyácz János addigkológus főorvos, pszichiáter, pszichoterapeuta, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője

 

Fehér Richárd NNK, Drogmegelőzési Programok Osztálya

 

<< Vissza az előző oldalra