Rendhagyó rendezvények Nógrád megyében a Kábítószer-ellenes világnapon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tánccal és a kábítószerek visszautasítását demonstráló szelfikkel csatlakozhattak a járókelők Salgótarjánban és Balassagyarmaton a rendőrségi programokhoz.

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják világszerte. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya is nagyszabású rendezvényt tartott a világnap alkalmából  2018. június 26-án Balassagyarmaton és Salgótarjánban. A programok során a prevenciós szakemberek amellett, hogy felhívták a lakosság figyelmét a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, hangsúlyozták, illetve rámutattak arra is, hogy milyen más, legális, egészséges szenvedélyeket válasszanak a kábítószer-fogyasztás helyett.

A  rendőrség bűnmegelőzési munkatársai korunk egyik divatjára, a szelfizésre és a közösségi oldalakon történő lájkolásra építve tervezték meg a nem mindennapi programot  a balassagyarmati Civitas Fortissima téren és Salgótarjánban, a Fő téren. Lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek, hogy mobiltelefonjukkal egy saját maguk által kiválasztott felirattal, jelmondattal készítsenek fényképeket, melyeket a bűnmegelőzési alosztály közösségi  - Biztonság A Fő – oldalára feltöltve részt vehetnek a kampányban. A legtöbb „kedvelést” elérő fotók, illetve személyek ajándékokat kapnak. A helyszíneken az érdeklődők drogmegelőzéssel kapcsolatos tesztlapokat tölthettek ki, valamint a témával kapcsolatosan kérdéseket tehettek fel a szakembereknek. Az egész napot betöltő rendezvénysorozatot egy rendkívül látványos, sok-sok gyereket és felnőttet bevonó flashmob zárta Salgótarjánban. A Savaria Művészeti Iskola és a Medalion Tánccsoport Egyesület tagjai nagy-nagy lelkesedéssel tartották meg a „Legyen a tánc a szenvedélyed!” jegyében a villámcsődületet.

 

<< Vissza az előző oldalra