Siklósra érkezett a „Gondold át!” program

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mintegy 500 fő vett részt a bűnmegelőzési színházi előadáson.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. május 4-én Siklóson, a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános iskola és Alapfok Művészeti Iskola Sportcsarnokában rendezte meg bűnmegelőzési rendezvényét, a „Gondold át!” című színházi performanszt.

A megjelent vendégeket elsőként dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, majd dr. Garamvári Gábor rendőr ezredes, a Siklósi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője, valamint Fischer Zsolt, a házigazda intézmény intézményvezetője köszöntötte.

A színpadon egy megtörtént kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményt láthatott a közönség. A büntetőeljárás rendőrségi szakaszának bemutatását követően egy perszimuláció következett. A színdarabot a közönséggel való interaktív beszélgetés követte, amely során a résztvevők szabadon kérdezhettek a bírósági és rendőrségi szakemberektől.

A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők felismerjék a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési formáit, ne váljanak elkövetőkké, illetve áldozatokká, továbbá a bírósági szervezettel, az igazságszolgáltatással kapcsolatban szélesítsék ismereteiket. A helyszínen a rendőri hivatás iránti érdeklődés felkeltésére is sor került.

A program több szervezet összefogásával jött létre. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mellett részt vett benne a Pécsi Törvényszék, a Baranya Vármegyei Főügyészség, a Pécsi Művészeti Gimnázium, valamint a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános iskola és Alapfok Művészeti Iskola.

A rendezvény a Baranya Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács és a főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport anyagi támogatásával valósult meg.

 

<< Vissza az előző oldalra