Sokszínű vagyonvédelem

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A turisztikai idény alatt a Siklósi Rendőrkapitányság kiemelt hangsúlyt fektet a vagyonvédelemre.

A turisztikailag kiemelten frekventált városokban, mint például Villányban, Harkányban és Siklóson a rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadói a turisztikai szezonban több módszerrel, folyamatosan hívják fel a figyelmet a vagyonvédelemre.

Immár tizennegyedik alkalommal 2019. július 1-jén nyílt meg a Harkányi Strandfürdőben a „Tourist Police” pavilon, ahol idegen nyelveket beszélő diákok segítik a rendőrök munkáját. Mindemellett a diákok tájékoztatást és útbaigazítást is adnak a hozzájuk forduló turistáknak. A pavilonban dolgozó fiatalok felkészítését a rendőrség végzi, a diákok – rendőri és polgárőri felügyelet mellett – elsősorban felvilágosító tevékenységet végeznek.

A közösségi szolgálatos tanulók leginkább strandokon, bevásárlóközpontokban, parkolókban, valamint a turisták által kedvelt és látogatott közterületeken segítik a rendőrök munkáját. A járőrökkel közösen a gépkocsival érkezőknek „Nincs érték az autóban” szórólapot adnak át és felhívják a figyelmet arra is, hogy ne hagyjanak értéket a gépkocsiban. Kihangsúlyozzák, hogy mindig zárják be a jármű ajtajait, az ablakokat pedig húzzák fel még akkor is, ha csak pár percre szállnak ki az autóból. Lehetőség szerint parkoljanak őrzött helyen, vagy olyan helyen álljanak meg, különösen az esti órákban, ahol jó a közvilágítás.

A rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít a kamerarendszerek népszerűsítésére, ezért olyan kis kártyaformátumú figyelemfelhívó tájékoztatót is készítettek, amely azt mutatja be, hogy miért hatékony a vagyonvédelmi kamera. A visszajelzések pozitívak. A városokba látogatók elmondták, nagyon örülnek annak, hogy a rendőrség munkatársai kellő figyelmet fordítanak a vagyonvédelemre.

 

<< Vissza az előző oldalra