Színházlátogatás Budapesten

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai hasznos programot szerveztek a saját kezdeményezésű bűnmegelőzési pályázatban résztvevő gyerekeknek és nevelőiknek.

2014-ben a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt pályázatra A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel! címmel projektmunkát dolgozott ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, mely az intézetben nevelkedő gyerekek szabadidejének hasznos eltöltését tűzte ki célul. A program azóta is töretlen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Intézmény lakói ötödik éve merülnek el a hangszertanulás rejtelmeiben, illetve az autentikus roma néptánc varázslatos világában. Azóta a mátészalkai gyermekotthonban megalakult a Karaván néptáncegyüttes, aki sorra hozza haza az országos versenyek I. helyezéseit.

2019. május 12-én a pályázatban résztvevő gyerekek és nevelőik a Pesti Magyar Színház előadásában, Valahol Európában című musicalt tekinthették meg Budapesten, ahonnan meghatottan, felejthetetlen élményekkel tértek haza. A gyerekek, amikor megszólalt a pályázat A zene az kell, hogy ne vesszünk el kezdetű címadó dala, büszkén, csillogó szemekkel énekelték a színészekkel együtt a dal szövegét.

A bűnmegelőzési szakemberek fiataloknak szóló tanácsai:

  • Tudj nemet mondani arra, ha barátaid alkohollal, vagy cigarettával kínálnak!
  • Nem attól lesz valaki felnőtt, ha legális vagy illegális drogokat fogyaszt.
  • A droghasználat során minden esetben kialakul a függőség a szerrel kapcsolatban, ezért a legjobb, ha nem is próbálod ki azokat.
  • A kínálásra mondj nemet, és egyben javasolj egy másik lehetőséget a szabadidő hasznosabb eltöltésére!
  • A kábítószerrel kapcsolatban minden magatartást büntetni rendel a törvény, a fogyasztásától kezdődően, a szerrel történő kereskedelemig.
<< Vissza az előző oldalra