Táborozó diákok látogattak a főkapitányságra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

60 gyerek ismerkedhetett meg a rendvédelmi munkával a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A nyíregyházi Kis Vakond Tanodájának táborozói látogattak el 2017. augusztus 8-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra. A gyerekek megismerkedhettek a rendvédelmi munkával és lehetőségük nyílt személyesen is beszélgetni a rendőrökkel. A program keretében megtekinthették a Tevékenység-irányítási Központot, valamint a bűnmegelőzési tanácsadóktól hasznos előadást hallhattak. A látogatás alkalmával megnézhették az egyenruhások felszereléseit, fegyverbemutatón vehettek részt, és beülhettek a szolgálati járművekbe is. Végezetül a diákoknak a bűnügyi helyszínelők munkáját mutatták be. A legnagyobb sikert a táborozó diákok körében a Nándi névre hallgató kábítószer-kereső kutya gyakorlati bemutatója aratta.

A nyári szünidő gondtalan eltöltéséhez kérjük, fogadják meg ajánlásainkat!

<< Vissza az előző oldalra