Tabuk nélkül

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság programsorozatot indított a gyermek- és ifjúságvédelemben dolgozó, jelzőrendszeri tagok számára.

A Tabuk nélkül elnevezésű programsorozat célja a gyermek- és fiatalkori bűnözés, az áldozattá válás, valamint a bűnismétlés megelőzése, továbbá rávilágítani arra,  hogy a jogsértések megelőzése össztársadalmi feladat. Különlegessége, hogy a rendőrségi szakemberek szakítanak a hagyományos oktatási formákkal, és az ismeretanyagot különböző élménypedagógiai eszközök alkalmazásával kívánják megvalósítani. A projekt 2019. szeptember 18-án megtartott megnyitóján dr. Harmati Béla rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese kiemelte a jelzőrendszeri tagok együttműködésének fontosságát, valamint kitért a szükséges intézkedések mielőbbi megtételére is.  

A gyermek- és ifjúságvédelmi műhely munkájában pedagógusok, szociális munkások, gyámhivatali és tanodai munkatársak, védőnők, valamint lakásotthonok munkatársai vesznek részt. A 40 órás továbbképzés során a résztvevők 2019. szeptember és 2020. május között havonta találkoznak egymással, majd a kapott ismeretek birtokában saját közösségeikben hasznosítják a tanultakat. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló programsorozat lezárulását követően remélhetőleg olyan közösségek jönnek létre, ahol érték lesz a biztonság, valamint a jogtudatosság. A résztvevők egy-egy megoldásra váró gyermekvédelmi ügyben saját intézményeik „pilléreivé” válnak, amely kellő alapot biztosít ahhoz, hogy hosszútávon a kiskorú áldozatok és bűnelkövetők száma is csökkenjen.

 

<< Vissza az előző oldalra