Tanulmányút érdekes állomásokkal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának „Társadalmi biztonság-prevenciós ismeretek” kurzusának hallgatói tettek látogatást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon, a drogambulancián és a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.

„Társadalmi biztonság – prevenciós ismeretek” címmel indultak kurzusok a Gál Ferenc Főiskolán. Az erről szóló együttműködési megállapodást 2019. február 19-én írta alá a főiskola fenntartója, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, dr. Kiss-Rigó László, dr. Kozma Gábor, az intézmény rektora, valamint Dakos József r. dandártábornok, Csongrád megye rendőrfőkapitánya és dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, Békés megye rendőrfőkapitánya. A négyoldalú együttműködés keretében a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán, Szarvason, biztonsággal, bűnmegelőzéssel és baleset-megelőzéssel kapcsolatos előadásokat tartanak a hallgatóknak az ezen a területen dolgozó szakemberek.

A kurzus a gyakorlatban is megismerteti a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendőrség munkáját a leendő pedagógusokkal. Ennek megfelelően a hallgatók 2019. május 8-án egy tanulmányúton jártak. Gyulán, a drogambulancián, és a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tettek látogatást. Békéscsabán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon fogadta őket Békés megye rendőrfőkapitánya, majd megnézhették, a különleges meghallgató szobát, illetve azt, hogyan működik a rendőrség Tevékenység-irányítási Központja. Emellett látogatást tettek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Irodájában is. A tartalmas tanulmányút során tovább bővítették azokat az ismereteiket, amelyeket munkájuk során a gyermekek nevelése, oktatása, a családok segítése érdekében használni tudnak.

<< Vissza az előző oldalra