„Te trükkös élet”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Házhoz megyünk” országos programsorozathoz kapcsolódóan időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében „Te trükkös élet” címmel színházi estet szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány és Tiszaújváros Önkormányzata.

A tiszaújvárosi Derkovics Művelődési Központban, 2018. október 8-án megtartott programot dr. Kalapos István rendőr ezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője és Pap Zsolt önkormányzati képviselő, az Oktatási, Művelődési, Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság tagja nyitotta meg. Ezt követően „Az idősek hiszékenysége” címmel tartott előadást prof. dr. Semsei Imre gerontológus, a mintegy 400 fős hallgatóságnak.

A délután zárásaként a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház „Vigyázat csalók” című egyfelvonásos színdarabját tekinthették meg. A Verebes István által írt bohózat a trükkös lopások, csalások megjelenési formáit mutatta be egy szépkorú házaspár mindennapjain keresztül. A darab megjelenését a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is támogatta.

A művelődési ház előterében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai vagyonvédelmi bemutatót tartottak és bűnmegelőzési tanácsokat adtak az érdeklődőknek.

<< Vissza az előző oldalra