Tegyünk közösen a gépjárműfeltörések ellen!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük, fogadja meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsait!

Nem lehet behatárolni, hogy milyen „lehetőségre” figyelnek fel a tolvajok. Ahol alkalom kínálkozik, ott elkövetik a bűncselekményt, kárt és bosszúságot okozva a tulajdonosnak. A forgalomban lévő gépjárművek száma egyre növekszik, szinte bármelyik válhat az ilyen jellegű bűncselekmények célpontjává. Sajnálatos módon, sokszor a sértettek magatartása is hozzájárul a „sikeres” gépkocsi feltöréshez.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya kéri a lakosságot, hogy az autófeltörések megelőzése érdekében fogadják meg az alábbiakban megfogalmazott tanácsokat:

  • Mindig zárja be az autóját, még akkor is ha csak rövid időre távolodik el a járművétől! A gépjármű lezárása a zárt udvarban, illetve garázsban történő tárolás esetén is szükséges.
  • Mindig ellenőrizze, az ajtók nyithatóságát! Előfordulhat, hogy a lezártnak hitt gépkocsi ajtók nyitva maradnak, mert a zárak nem megfelelően működnek, illetve a központi zár nem jól funkcionál.
  • Használjon gépjárműbe épített riasztóberendezést, illetve a jármű parkolását követően helyezze élesített állapotba azt.

                                                                                     .

A kivilágítatlan, kisebb gyalogos- és járműforgalmú, vagy elhagyatott területen hagyott járművek gyakrabban válnak bűnözők célpontjává. Javasoljuk, hogy parkolóhelyének megválasztásánál vegye figyelembe a következőket:

  • Gépjárművét lehetőség szerint tárolja zárható garázsban, vagy válasszon őrzött parkolóhelyet.
  • Amennyiben járműve közterületen parkol, válasszon jól megvilágított, nagyobb forgalmú területet.
  • Az esetleges autófeltörés kockázatát nagyban csökkentheti a területet rögzítő térfigyelő kamera.

                                                     .

Nagyot téved az a tulajdonos, aki úgy gondolja, ha az első ülés mögé teszi, vagy letakarja értékeit, ezáltal azok már biztonságban vannak, mert a tolvajok általában először ezeket a helyeket nézik meg.

  • Ne hagyjon értéket gépkocsijában, az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
  • Üres táskát sem szabad a kocsiban hagyni, hiszen a tolvaj csak a jármű feltörése után veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit. A gépkocsi feltörése a bosszúságon túl jelentős anyagi kárt is jelent.
  • Személyes iratait és a jármű okmányait soha ne tartsa a személygépkocsiban! Ezek megszerzése további visszaélésekre adnak lehetőséget.
  • Ha a vásárlást követően az árucikkeket az autójában csak látható helyre tudta bepakolni, ne hagyja járművét őrizetlenül!

Amennyiben a bűncselekmény már megtörtént, a helyszínen található nyomok megőrzése érdekében, ne nyúljon semmihez és értesítse a rendőrséget a 112-es telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra