Tiszatenyőn a kukoricafesztiválon és Óballán a falunapon is házhoz ment a rendőr

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere és a polgárőrök vagyonvédelmi kitelepüléssel várták az érdeklődőket.

A rendőrség és  a polgárőrség képviselői 2021. szeptember 4-én délelőtt Tiszatenyőn, a Kukorica Fesztiválon, délután pedig az Óballán megrendezett falunapon vagyonvédelmi kitelepüléssel várták az érdeklődőket.

A „Házhoz megyünk” elnevezésű, a Rendőrség által 2015. évben indított és a vagyonvédelmet középpontba állító prevenciós program célja, hogy a hiteles forrásból származó információkkal, szakértők segítsék a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülése, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában.

A szakemberek a trükkös lopásokra, a lakásbetörésekre és az idősek sérelmére elkövetett csalások – kiemelten az úgynevezett „Unokázós csalások” – megelőzésének lehetőségeire, valamint ehhez kapcsolódóan áldozatvédelemmel kapcsolatos információkra hívták fel a figyelmet, illetőleg adtak át tájékoztató kiadványokat.

A bűnmegelőzési standon a 112 általános segélyhívó szám és a „Signal for Help” Segítségkérő kézmozdulat helyes használatáról tájékoztatták az megjelenteket.

A prevenciós standon érdeklődők – összesen mintegy 200 gyermek és felnőtt - felmérhették ismereteiket a vagyonvédelem vonatkozásában életkornak megfelelő totók, rejtvények megoldásával.

A helyszínen kockakirakó segítségével a néhány közlekedési jelzőtáblát állíthattak össze, amelyek ismerete elengedhetetlen a biztonságos balesetmentes közlekedéshez. A játékos tevékenység során a prevenciós szakember a gyalogos, kerékpáros és a gépjárművel történő közlekedés szabályainak következetes betartására is felhívta a figyelmet.

 

 

<< Vissza az előző oldalra