Továbbra is „Több - Szín – Tér” a Gál Ferenc Egyetemen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hallgatók a 2020/2021-es tanév, tavaszi félévében online kezdték meg tanulmányaikat a „Több - Szín - Tér/Társadalmi biztonság - prevenciós ismeretek” elnevezésű kurzuson a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembereinek irányításával.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Egyetem, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. február 19-én, a szegedi Gál Ferenc Egyetem Klebelsberg termében írt alá egy bűnmegelőzési kurzusok beindítására vonatkozó négyoldalú együttműködést. A dokumentumban a felek deklarálták, hogy „Társadalmi biztonság - prevenciós ismeretek” címmel Szegeden és Szarvason indítanak szemesztereket.

Az együttműködési megállapodással lehetőség nyílt arra, hogy az egyetem óvodapedagógus és tanító, valamint hitéleti szakos hallgatói, illetve mindazok, akik az egyházmegye plébániáin, köznevelési, gyermekvédelmi, szociális és a karitász intézményeiben végzik munkájukat, megkapják azokat az alapvető általános biztonsággal, baleset- és bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismereteket, amelyeket hasznosítani tudnak munkájuk során.

A szegedi tematikában a kurzust felvevő hallgatók komplex képet kapnak a legfontosabb prevenciós ismeretekről és a társszervek munkájáról. Az előadássorozat felöleli az internetbiztonság, a baleset-megelőzés, a drogprevenció, a jogismeret, a kriminálpszichológiai tapasztalatok, az áldozatvédelem és az áldozatsegítés témaköreit. A vendégelőadók prezentációiban pedig tűzvédelemről, a járványhelyzet miatt kialakult különleges jogrend hatásairól, elsősegélynyújtási alapismeretekről, a hozzátartozók közötti, illetve a kapcsolati erőszak témáiról is szó esik. Mindemellett olyan ismereteket oszt meg, amelyek egy esetlegesen bekövetkező vészhelyzet elhárítását, megelőzését is segítik.

<< Vissza az előző oldalra