Tűzifavásárlás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ősz közeledtével egyre többen gondolnak már a téli fűtési szezonra és a szükséges tűzifa beszerzésére. Fontos azonban, hogy a vásárláskor kellő körültekintéssel és óvatossággal járjanak el, mert könnyen csalók áldozataivá válhatnak!

Manapság már egyre több internetes- vagy újsághirdetésben kínálják a télire való tűzifát a kereskedők. Előfordulhat azonban, hogy a kedvezőnek tűnő hirdetések között néhány esetben csalók állnak a háttérben, akik a piaci ártól kedvezőbb feltételekkel kínálják a tüzelőnek valót. A megrendelt faanyag leszállításakor derül csak ki, hogy nem a korábban megbeszélt mennyiség, vagy minőség került a gyanútlan vevőhöz.       

 

A korábbi évek tapasztalatai szerint a fűtési szezon közeledtével több alkalommal bukkannak fel személyesen is házaló, alkalmi tüzelőanyag árusok, akik főleg idős személyeknek kínálják a télire való tűzifát. Sajnos több esetben előfordult, hogy a gyanútlan vásárlókat becsapták, megkárosították, hiszen nem a megbeszélt minőségű és mennyiségű árut szállították le részükre, valamint feltehetően bűncselekményből származó fát kínáltak megvásárlásra. A csalók jellemzően a megrendelt faanyag mennyiségének mérésekor csapják be gyanútlan áldozatukat és amire a sértett rájön a csalásra, addigra az elkövetők már messze járnak. Másik bevett trükk, hogy nem a megbeszélt minőségű fát szállítják le és ekkor is gyorsan tovább állnak.

Az alkalmi árusok megjelenése más bűncselekmények veszélyét is rejtheti. Előfordulhat, hogy a gyanútlan vevő figyelmét elterelve bejutnak a lakóházába, ahonnan értékeket lopnak el és sietve távoznak. Idegen személyt sose engedjenek be otthonukba és a ház környékén is kövessék nyomon mozgásukat.  

           

Bizonytalan eredetű faanyagot ne vásároljanak, érdemes a tűzifavásárlást személyesen, hivatalos árusítóhelyeken bonyolítani. Kérjük, ebben segítsék időskorú rokonaikat, ismerőseiket is! Gyanús személyek megjelenése esetén, vagy gyanús eredetű rakományt szállító teherautót észlelve értesítsék a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, vagy tegyenek bejelentést a 107 vagy 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

<< Vissza az előző oldalra