Új rendőrségi DADA oktatók Bács-Kiskun megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 30 éves múltú DADA a rendőrség biztonságra nevelő általános iskolai oktató programja továbbra is népszerű a rendőrök, az oktatási intézmények és a diákok körében.

 

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság két vizsgálója sikeres vizsgatanítást abszolvált 2022. június 13-án a megyei rendőr-főkapitányság DADA mentora és a megyei koordinátor – Bozóné Soós Marianna r. alezredes és Liptai Linda c. r. őrnagy – előtt.

Baltás Adrienn és Vlasics Andrea r. zászlósok eredményesen adtak számot a megszerzett tudásukról: színvonalas, szakmailag kifogástalan óravezetés mellett a diákok aktív közreműködése jellemezte a vizsgatanítást.

A két új oktató így a következő tanévtől bekapcsolódhat annak a megyénk területén lévő 21 általános iskolának a DADA oktatásába, amelyek részt vesznek a programban.

A speciális ismeretek átadásának a célja, hogy a gyermekek ne váljanak sem bűncselekmény áldozataivá, sem elkövetőivé. A tanórák témái változatosak, a már kiképzett rendőrök interaktív módon foglalkoznak a diákokkal. Többek között azzal, hogy mi a teendő, ha rövid időre egyedül tartózkodnak a lakásban, mit tehetnek saját és vagyontárgyaik biztonsága érdekében, valamint egyes veszélyhelyzetekben mi a teendő. Az oktatók felhívják a gyerekek figyelmét arra is, ha egyedül maradnak a lakásban, idegeneket soha ne engedjenek be, és ne is adjanak ki számukra semmilyen bizalmas információt.

A DADA program az elkövetkező új tanévben is változatos témákkal készíti fel a gyerekeket a társas együttélés szabályaira, az egymás iránti toleranciára, a segítségnyújtásra, valamint a balesetek és bűncselekmények megelőzési lehetőségeire.

1

 

<< Vissza az előző oldalra