Vagyonvédelmi akció Sopronban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétnyelvű prevenciós szórólapot osztottak és tanácsokat is adtak a város nagyobb parkolóiban megálló autósoknak a rendőrök.

Az elmúlt hetekben több feljelentés érkezett a Soproni Rendőrkapitányságra arról, hogy parkoló kocsikból loptak el ismeretlenek különböző értékeket. A rendőrkapitányság – a nyomozás megindításán túl – prevenciós szakembereivel bűnmegelőzési akciót indított a városban a hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében. Ennek során hetente többször – elsőként 2019. július 10-én – a rendőrök felkeresik a város frekventált helyeinek parkolóit, ahol az autók szélvédőire kétnyelvű szóróanyagot helyeznek el a vagyonbiztonság megőrzése érdekében, illetve az éppen akkor megálló járművezetőket szóban is figyelmeztetik arra, miképpen előzhetik meg, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.

A szakemberek az akció első napján többek között az alábbiakra hívták fel a sofőrök figyelmét:

  • Amikor a csomagjaikat az autóba bepakolják, figyeljenek arra, hogy lehetőleg senki ne lássa, milyen egyéb értékek vannak a csomagtérben!
  • Értékeiket ne hagyják szem előtt a járműben; pénzüket, okmányaikat mindig vigyék magukkal!
  • A gépjárműből való kiszállást követően azonnal zárják le az ajtókat!
  • 1
<< Vissza az előző oldalra