Védd magad okosan! – Játékos biztonság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei rendőrök színészekkel közösen hozták létre az interaktív bűnmegelőzési társasjátékot.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Fókuszban a biztonság címmel komplex bűnmegelőzési projektet indított, amely a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg 2018. január 1. és 2019. május 31. között. Ennek keretében a főkapitányság és a Pannon Várszínház együttműködésével jött létre a Védd magad okosan! - Játékos biztonság című interaktív, színpadi elemekkel bővített társasjáték. A 14-18 éves korosztály részére színházi szakemberek bevonásával összeállított prevenciós társasjáték célja a fiatalok bűnmegelőzési ismereteinek és attitűdjének növelése. A program során élményeken keresztül, játszva szerzik meg a tudást a résztvevők, ezáltal a gyakorlatban jobban alkalmazható módon sajátítják el az ismereteket.

A társasjátékot az együttműködők 2019. február 19-én mutatták be a meghívottaknak a veszprémi Hangvillában. Az előadást megelőzően dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok kiemelte a játék célját, miszerint felhívják a fiatalok figyelmét a hatályos jogszabályokra, amelyek szerint élik mindennapjaikat. Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Bizottság elnöke méltatta az új kezdeményezést, amely a résztvevőket a bűnmegelőzés terén az önvédelemre és a helyes döntések meghozatalára sarkallja. Az együttműködő Pannon Várszínház igazgatója, Vándorfi László a társasjáték által a játékos prevenciós ismeretátadást, míg Pap Lívia színművésznő a fiatalok megszólítását emelte ki.

A játék négy csapat részvételével zajlott, amelynek során a csapatok egy-egy tagja a színpadon, a többiek számára technikai eszközök által kivetítve, jól látható módon játszott dobókockával és bábuval egy nagyméretű bűnmegelőzési társasjátékon, miközben - a játék menetétől függően - a színészek jelenetekkel kapcsolódtak be, illetve egyéb dramaturgiai elemek jelentek meg látványossá és szórakoztatóvá téve a programot. A többi csapattag kérdések, feladatok és közös előadások révén kapcsolódott be a társasjátékba. Az előadás végén a színészek a vetélkedőre létrehozott zenés fináléval lepték meg a résztvevőket és a nézőket.

<< Vissza az előző oldalra