Véget ért a sorozat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A prevenció jegyében tartottak előadásokat kollégáink.

Az Állatok Világnapja alkalmából 2022. szeptember 20-a és október 4-e közötti időszakban az állatok védelmére irányuló rendőrségi prevenciós programsorozat indult, melynek keretében a bűnmegelőzési előadók a kitelepüléseik, valamint az iskolai előadásaik során az állatvédelem fontosságára hívták fel a figyelmet.

Tegnap véget ért az Állatok Világnapja keretében tartott előadás sorozat. A kollégák előadást tartottak többek között a Vályi Péter Szakképző Iskolában is. Az utolsó alkalom a Tamási Würtz Ádám Általános Iskolában volt, ahol a Tamási Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, valamint a Tolna Megyei Kormányhivatal Tamási Járási Hivatalának vezetője és a Tamási Állatvédő Egyesület elnökasszonya is tartott előadást.

A program keretében az iskolások gyűjtést rendeztek az Egyesület által fenntartott menhely részére, plédeket és élelmiszert adtak át.

 

 

<< Vissza az előző oldalra