„Vészhelyzetben”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A drogprevenció jegyében szervezett bűnmegelőzési napot a Szigetvári Rendőrkapitányság június 12-én.

A szigetvári Zrínyi Vár adott helyszínt annak a 2019. június 12-én megtartott rendezvénynek, amelyre hetedik osztályosokat és pedagógusaikat hívták meg a szervezők. A nap első felében Kovács-Gelencsér Szilvia rendőr őrnagy élménypedagógiai módszerekkel színesített, „Vészhelyzetben” című előadásával hívta fel a gyerekek figyelmét a drogfogyasztás, valamint az áldozattá válás közötti összefüggésekre. A gyerekek egy szimulációs játék során tapasztalhatták meg, hogy veszélyhelyzetekben miként reagálhat a drog befolyása alatt álló szervezet, és egy házibuli, amely ártalmatlan szórakozásként indult, akár tragikusan is végződhet.

A Zrínyi Vár hagyományőreitől hallhattak arról, hogyan használták a drogokat a történelmi időkben gyógyászati célokra, majd a híres hadvezér, Zrínyi Miklós korabeli, ötpróbás kihívás elé állították a diákokat. A gyerekek a küzdelemben csapatmunkával és összefogással bizonyították rátermettségüket, amely nem maradt díjazás nélkül. A kortárs közösségek erősítése céljából, és a szabadidő hasznos eltöltésének hangsúlyozásáért a rendőrkapitányság társasjátékokkal jutalmazta a csapatokat.

A rendezvényt a Baranya Megyei Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport támogatta.

Alkohol és kábítószer befolyása alatt a fiatalok könnyebben hozhatnak olyan döntést, amelynek következményeit egész életén át viselniük kell. A kábítószerfogyasztás következtében nagyobb eséllyel válhatnak bűncselekmény áldozatává, vagy elkövetőjévé. A barátokkal együtt töltött idő értékes, a szórakozáshoz nem kell alkohol, vagy kábítószer.

<< Vissza az előző oldalra