Vízparti bűnmegelőzés Bács-Kiskun megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy nap négy városban tartottak prevenciós programsorozatot a rendőrök.

A nyári turisztikai időszakban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakelőadója Tanács László r. főhadnagy a 2020. augusztus 10-i hét első négy napján a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által biztosított Mobil Bűnmegelőzési Centrum (MBC) hasznosításával több település ismert fürdőhelyét és strandok környékét látogatta meg. A lakosság biztonsága megteremtését célzó, az állampolgárok tudatosságát és önvédelmi képességét fejlesztő programsorozatban vagyonvédelem során alkalmazott technikai eszközöket is bemutatott a rendőr.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság  munkatársával és polgárőr jelenlétével kiegészült 2020. augusztus 10-i prevenciós napnak a megye népszerű, Kiskunmajsán található fürdője a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő biztosított helyszínt, ahol hangosbemondón tudatták a jelenlévőkkel a program látogathatóságát. A jellemzően kisgyermekes családok bűnmegelőzési ismereteket és prevenciós információt tartalmazó ajándéktárgyakat – fényvisszaverő, mesekönyv, léggömb – vettek át.

2020. augusztus 11-én Baján a Sugovica partján a pihenni vágyók kerültek megszólításra. A helyi szakelőadóval - Putnik Zoltán r. hadnaggyal - közösen a közép-, és idősebb korosztályt szólították meg a látványos, MBC-vel történt kitelepülés során. Hangsúlyt kapott a kerékpárok vagyonvédelme és – a helyi média érdeklődése mellett – közlekedésbiztonsági tanácsok is elhangzottak.

Soltvadkerten 2020. augusztus 12-én a népszerű Vadkerti-tónál elsősorban a családosokat érték el bűnmegelőzési szakelőadók – a Kiskőrösi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadójával, Kuti Erika r. őrnagynővel kiegészülve. A szép környezet adta lehetőségekre tekintettel – vízibicikli, egyéb vízisport eszközök – kiemelt figyelmet kaptak a fürdőhelyek, fürdőzés biztonságára vonatkozó tanácsok.

2020. augusztus 13-án Tiszakécskén a Tisza-parton fürdőzni vágyók figyelmét hívta föl Tanács László r. főhadnagy a Kecskeméti Rendőrkapitányság részéről delegált Gyapjasné Szalai Andrea r. őrnaggyal a bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire. A szervezés során STRAND RENDÉSZEK jelenlétét is sikerült biztosítani, így a jelentős számú érdeklődő akár egyénileg is választ kaphatott a felmerülő, biztonságára vonatkozó kérdésekre.      

 

A programsorozatot összegezve: az érdeklődők zömét főleg a fiatal párok és kisgyermekes családok tették ki. A gyermekek játékos kérdésekre adott válaszokkal tettek tanúbizonyságot a vízparton leselkedő veszélyek ismeretéről. A fürdőzésből adódó balesetek megelőzése, a személyes biztonság mellett az értékek védelméről kaphattak hasznos ismereteket kicsik és nagyok egyaránt. Az érintett témák között egyaránt felmerült a lakásbetörések, a gépkocsifeltörések, a strandlopások megelőzése.

A program keretében a rendőrök bemutatót tartottak a leginkább biztonságosnak vélt kerékpár-zárakról, és azok helyes alkalmazásáról. Tájékoztatót nyújtottak a https://bikesafe.hu/ elérhetőségéről és annak hasznosságáról.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy baj esetén tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó számra. Egyúttal figyelmeztettek a segélyhívó telefonszám rendeltetésszerű használatára is.

<< Vissza az előző oldalra