XXII. Közlekedésbiztonsági Nyári Tábor

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 22. alkalommal rendezte meg Közlekedésbiztonsági Nyári Táborát. Csaknem harminc fiatal töltheti a következő napokat Kishomokon.

A programnak idén is a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kishomoki Kiképzőbázisa adott otthont, ahol 26 diák töltheti hasznosan szünidejének néhány napját. A 10 és 14 év közötti gyerekek Csongrád megye 6 rendőrkapitányságának illetékességi területéről érkeztek. Olyan diákok közül választottak a baleset-megelőzési munkatársak, akik valamelyik közlekedésbiztonsági vetélkedőn az év során aktívan részt vettek. Ez lehetett a "Kerékpáros Iskola Kupa", a "Ki a mester négy keréken?", vagy a gyermekrajz pályázat.
A tábor 2019. július 1-én nyitotta meg kapuit. Az egy hét alatt a fő cél nem csak a közlekedési ismeretek elmélyítése volt, hanem az is, hogy az iskolásoknak tartalmas kikapcsolódást biztosítsanak a nyári szünidő alatt.
A CSMRFK Baleset-megelőzési Bizottságának titkára, Vad Róbert rendőr őrnagy elmondta, hogy a tanulók megismerkedhetnek a gyalogos és kerékpáros közlekedés specifikumaival, valamint egyebek mellett a rendőrség és a társszervek technikai eszközeivel. A szervezők egyben a klasszikus értelemben vett vakációs időtöltést is biztosították az iskolások számára. Így többek között meglátogatják a Gyulai várfürdőt és a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist is.
Az ötnapos tábor lakói közlekedési előadásokon és sorversenyeken vehetnek részt, kvízjátékokban szerepelhetnek. A szervezők célja volt, hogy felhívják a táborozók figyelmét a biztonságos mindennapokra.

<< Vissza az előző oldalra