Aktuális
Drogprevenció az iskolákban
A nyomozók több mint 300 diáknak tartottak interaktív bűnmegelőzési előadásokat Debrecenben.
Házhoz megyünk Leveleken
A bűnmegelőzési szakemberek hasznos tanácsokkal várják az érdeklődőket.
Jelenetíró pályázat
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tematikus jelenetíró pályázatot hirdet középiskolások részére.
BikeSafe a versenyen
Kerékpár-regisztrációval várták az érdeklődőket Ropolyban.
Biztonság Napja Tiszaújvárosban
Tiszaújvárosban, 2024. április 20-án rendezték meg „A biztonság napja” városi programot, ahová több más szervezet mellett a rendőrség is meghívást kapott.
Kékek a kibertérben
A rendőrség és a társszervek kiberbűncselekményekkel foglalkozó szakértőivel is találkozhattak a Kiber(F)est rendezvény keretein belül megrendezett egész napos programon a kiberbiztonság iránt érdeklődők.
Idén is játszottak a biztonságért
A diákhét keretében középiskolás bűnmegelőzési vetélkedőt rendeztek Zalaegerszegen.
Folytatódott az iskolaőrök képzése Zalában
Az előítéletek elleni fellépés és a tolerancia jegyében, az Identitás Program keretében oktatták a Zala és Somogy vármegyei iskolaőröket.
Együtt vagyunk erősek!
Hozzávetőleg 70 gyermekvédelemben és a segítő szakmákban dolgozó szakember vett részt a Székesfehérváron megrendezett szakmai konzultáción.
Látogatás a bűnmegelőzés napján
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon fogadták kollégáink a kisiskolásokat a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megalakulásának évfordulóján.