Gyermekvédelmi szakemberek tanácskoztak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ifjúságvédelmi értekezletet tartottak a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon.

A gyermekek védelmében részt vevő jelzőrendszeri tagokat hívták meg a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra 2019. december 4-re azzal a céllal, hogy a különböző szakterületek tevékenységét összehangolják.

Dr. Solt Ágnes szociológus, az Országos Kriminológia Intézet tudományos főmunkatársa tartott gondolatébresztő előadást kutatásáról, amelyben a 2015-ben jogerősen befejezett, a gyermekeket is veszélyeztető, hozzátartozók közötti kapcsolati rendszerben megtörtént események ügyeit vizsgálta. Tapasztalata alapján a környezet közömbössége is szerepet játszik abban, hogy a bántalmazások egy része sokáig nem jut a hatóságok, a jelzőrendszer tudomására.

A megjelentek hozzászólásukban a gyermekvédelem iránti elkötelezettségüknek adtak hangot, és egyöntetűen kifejezték, hogy munkájukat az együttműködésnek köszönhetően tudják hatékonyan végezni.

A tanácskozásnak különös aktualitást adott, hogy az elmúlt időszak a nők elleni erőszak megelőzésre felhívó kampány jegyében telt, magába foglalva a gyermekek jogainak és a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjait.

<< Vissza az előző oldalra