„Védelemmel – Érzelemmel”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gyermekek Jogainak Világnapja és a Nők Elleni Erőszak Megelőzésének Világnapja alkalmából Kecskeméten rendezett konferencián neves szakemberek tartottak előadást.

 

A Gyermekek Jogainak Világnapja és a Nők Elleni Erőszak Megelőzésének Világnapja alkalmából 2018. november 20-án Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya szervezésében „Védelemmel – Érzelemmel” címmel megyei jelzőrendszeri konferenciát rendeztek.

Az esemény életre hívói a „Védelemmel – Érzelemmel” programcímmel hangsúlyozni kívánták azt a küldetést, amelyet a különleges bánásmódú személyekkel kapcsolatban a rendőrség és a kormányhivatal szakemberei munkájuk folyamán képviselnek.

A szervezők évek óta munkálkodnak a Bács-Kiskun megyei gyermekvédelmi jelzőrendszer lehető legnagyobb hatásfokú működtetésén. A szakmai szervezetek, intézmények „telt házas” konferenciáját ünnepélyes keretek közt Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Szabó Vendel rendőr ezredes, a Bács-kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg.

A szakmai rendezvényen előadást tartott: Dr. Máttyássy Adrienn, a Bács-Kiskun Megyei Kórház osztályvezető főorvosa, Dr. Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa, Dr. Rostás Rita, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala OPCAT munkatársa, Hornokné Dr. Géja Tímea, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal áldozatsegítő szakügyintézője, illetve Pestiné Zélity Brigitta címzetes rendőr őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság áldozatsegítő szakreferense és Dr. Tóth Imre nyugalmazott rendőr alezredes.

A neves előadók prezentációi betekintést biztosítottak a gyermekkori érzelemmentes, kegyetlen viselkedés okaiba. A gyermekvédelem fejlődési útjainak és lehetőségeinek felvázolása, az OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmus méltán keltette fel a hallgatóság figyelmét. „Az emberkereskedelem áldozatainak irányítási mechanizmusát segítő, illetve az emberkereskedelem trendjeit monitorozó rendszer” bemutatása, valamint a bántalmazott nőkről és a párkapcsolatok jellemzőiről szóló előadások további iránymutatást adtak a szakmai feladatok még magasabb szintű ellátásához.

A rendezvény védnöke – és egyben a konferencia levezető elnöke – Németh Ágnes r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője záró gondolataival méltatta, és egyben iránymutatást adott Magyarország legnagyobb területű megyéjében mind a gyermekek jogainak, mind a nők elleni erőszak hatékony kezelésének összefogással történő érvényesítéséhez.

<< Vissza az előző oldalra