A nemet mondás tudománya

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drogprevenciós előadás az egészségfejlesztés jegyében Kisújszálláson.

„A nemet mondás tudománya”címmel Dr. Zacher Gábor toxikológus tartott drogprevenciós előadásokat 2016. május 5-én Kisújszálláson. A kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola támogatásával Fekete András rendőr főtörzszászlós, a Karcagi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadójának szervezésében valósult meg a rendezvény. Az előadások két csoportban zajlottak, amelyen az intézmény mintegy 280 középiskolása, valamint 250 általános iskolás diákja és pedagógusa vett részt.

Az előadások a „Szülők és a család a Rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer bűnözés megelőzésében” programba illeszkedtek, ahol szó volt a gyermeknevelésről, a következetességről, a szülői mintáról,  a szerek használatával, kipróbálásával kapcsolatos NEM kimondásáról, valamint a kontroll alatt tartott hétköznapi gyarlóságokról, a dizájnerdrogok veszélyeiről, és a kábítószerekkel és pszichoaktív szerekkel kapcsolatos büntetőjogi következményekről is.


<< Vissza az előző oldalra