Drogprevenció Perkupán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szakközépiskolásokkal találkozott az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője.

Szabó Péter r. törzsőrmester 2015. május 21-én délelőtt Perkupán, az Abakusz Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tartott bűnmegelőzési előadást.

A 35 fő, 14-18 éves korú diák részvételével megtartott interaktív foglalkozáson a szakember a káros szerek fogyasztásából adódó negatív hatások mellett a mértéktelen alkohol- és coffein tartalmú italok fogyasztásának egészségromboló hatásaira is kitért.

 

A nyomozó a tréning alkalmával Rézműves Istvánnal, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola hallgatójával a rendőrségnél rendszeresített különböző szolgálati eszközöket is bemutatott a résztvevőknek, akik nagy érdeklődéssel fogadták az egyenruhások demonstrációját.

<< Vissza az előző oldalra