Kábítószer-megelőzési konferencia Szirákon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Szer-mentes élmény” elnevezésű drogprevenciós programsorozat újabb állomása volt a szakemberek részére megtartott rendezvény.

Szirák Község Önkormányzata a „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Szirákon” című pályázatának keretén belül 2019. október 29-én a polgármesteri hivatal nagytermében tartott konferenciát. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésével megvalósuló programon a térségi gyermekvédelmi jelzőrendszer munkatársai, védőnői, pedagógusai, valamint bűnmegelőzési szakemberek vettek részt.

Kómár Jánosné, Szirák település polgármesterének megnyitója után dr. Tari Szilvia r. alezredes, a Pásztói Rendőrkapitányság vezetője tartott előadást a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekről és azok büntetőjogi következményeiről. Ezt követően dr. Noskó Zsolt címzetes rendőr őrnagy a rendőrség kábítószer-megelőzéssel kapcsolatos tevékenységeiről adott tájékoztatást. A konferencia vendégelőadója Centgráf Károly, a Magyarországi Református Egyház Újváros Drogambulanciájának vezetője volt, aki „Hogyan tudunk segíteni a kábítószerfüggőknek?” címmel tartott prezentációt. Professzionális felkészültsége mellett, sok éves tapasztalatán nyugvó előadásával betekintést engedett a szenvedélybetegek számára segítséget nyújtó drogambulancia működésébe és mindennapjaiba. A résztvevők hallhattak a leghatékonyabb rehabilitációs és megelőzési módszerekről, a függőséghez vezető leggyakoribb „utakról” és nem utolsó sorban az emberi kapcsolatok meghatározó szerepéről a terápiában.

A rendezvény szakmai beszélgetéssel zárult, ahol a jelenlévők feltehették kérdéseiket az ambulancia vezetője részére. A helyi szakemberek a konferenciát rendkívül hasznosnak ítélték, és az elhangzottakat a mindennapi munkájukat során is hasznosítani tudják.

<< Vissza az előző oldalra