Szer-mentes Police Café

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A drogprevenció kérdéskörében folytatódott a sziráki programsorozat.

Újabb állomásához ért a Szirák Község Önkormányzata által elnyert és megvalósuló „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Szirákon” című pályázat. Ennek keretén belül „Szer-mentes élmény” címmel újabb rendezvényen találkoztak a szakemberek és a lakosság.

Ez alkalommal Bérre hívták "rendőrkávéházba" a drogprevencióban érintett szakembereket, valamint Szirák község lakosságát a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

A Police Café módszertan mentén megtartott megbeszélésen 22 érdeklődőt – gyermekvédelmi szakembereket, rendőröket, pedagógusokat és szülőket – ültettek az asztalokhoz, azzal a céllal, hogy a kábítószerprobléma körébe tartozó kérdésekről beszélgessenek. A témagazdák a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai voltak, akik egy-egy konkrét kérdéskör kapcsán folyó beszélgetést moderáltak, foglalkoztak a témával a kábítószer-használat okaitól a probléma lehetséges megoldásáig.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra