Drogprevenció

Drogprevenciós musical Miskolcon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány ajánlásával mutatják be 2014. november 29-én a „Musical Műhely Miskolc” nagy sikerű, Zsák utca 2012 című, drogprevenciós musicaljét.

Kábítószermegelőzés szülőknek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bemutatkoztak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei drogprevenciós összekötők.

Kettőzött erővel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyfajta személyiségfejlesztő tréninget tartott a laki iskolásoknak az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője és iskolarendőre.

Szülőkkel karöltve

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség új országos drogprevenciós programjában kiemelten számít a szülők együttműködésére.

Drogprevenciós összekötők Bács-Kiskun megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyében dolgozó hét összekötő többek között elektronikus üzenetekben, előadásokon, fórumokon, fogadóórán, illetve telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal a szülőket.

Drogprevenciós összekötők Tolnában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tolna megyében is elindult az országos program.

Drogprevenciós összekötők Zala megyében (fotókkal)

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tanév kezdetével a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén négy bűnmegelőzési szakember „harcol” az iskolai drogfogyasztás ellen.

Bűnmegelőzési előadás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Barcs-Drávaszentesen, a településrészi lakossági fórumon bűnmegelőzési tájékoztatót tartott a helyi drogprevenciós tanácsadó.