A szépkorúak biztonságáért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel 100 idősnek tartott bűnmegelőzési előadást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szakelőadója.

A kecskeméti SION Nyugdíjasház és Gondozási Központ Igazgatójának felkérése alapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály főelőadója, Dudásné Tóth Erika c. r. őrnagy 2015. november 16-17-én Kecskeméten, a Gondozási Központ három telephelyén bűnmegelőzési előadásokat tartott a Nyugdíjasház lakói és az Idősek Klubja tagjai részére.

 

Az idős korosztály tájékoztatást kapott az őket leginkább érintő veszélyhelyzetekről, a sérelmükre leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről, azok megelőzési lehetőségeiről. A megyei áldozatvédelmi referens részletes információkat adott az áldozatsegítésről és annak igénybevételi lehetőségeiről. Az érdeklődők megosztották tapasztalataikat egymással és a szakelőadóval, valamint bűnmegelőzési témájú kisfilmeket nézhettek meg, amelyeket közösen kiértékeltek, szituációs játékokban vehettek részt és választ kaphattak az őket foglalkoztató, biztonságukat érintő kérdéseikre.

A három prevenciós előadáson résztvevő közel 100 szépkorú megköszönte a hasznos és aktuális ismereteket az előadónak, aki figyelemfelhívó prevenciós kiadványokat is adott a jelenlévőknek.

<< Vissza az előző oldalra