Az idősek világnapja

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai prevenciós tanácsokkal várták az időskorúakat.

Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban az idősek világnapja alkalmából rendezett gálaestre érkezőket látták el bűnmegelőzési tanácsokkal a napokban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

A prevenciós szakemberek elsősorban, a lopással és betöréses lopással, valamint a telefonos csalással kapcsolatosan adtak hasznos információkat a szépkorúak részére. A rendőrség különös figyelmet fordít az időskorú állampolgárok védelmére, ezért az általuk látogatott rendezvényeken, programokon, valamint a nyugdíjas klubokban is rendszeresen tartanak bűnmegelőzési előadásokat.

A korcsoport sajátos élethelyzete, meggyengült egészségi állapota, és egyéb körülmények adott esetben elősegíthetik, megkönnyíthetik a bűncselekmény bekövetkezését, ezért kérjük, fogadja meg tanácsainkat!

  • Amennyiben ismeretlen személyek szolgáltató, vagy valamely hivatal munkatársaként bemutatkozva szeretnének bejutni Önhöz, úgy minden esetben kérje el tőlük a fényképes igazolványukat! Az adatokat olvassa el, szükség esetén ellenőrizze azok valódiságát, mert előfordulhat, hogy a csalók ezzel a módszerrel akarnak bejutni az ingatlanba!
     
  • Amennyiben elengedhetetlen, hogy idegeneket engedjen be a lakásába, házába, ne legyen egyedül, hívjon át szomszédot, ismerőst, közeli hozzátartozót! Ne hagyja egyedül az ismeretleneket, még rövid időre sem!
     
  • Sem a szolgáltatók, sem a hivatalok munkatársai nem kézbesítenek túlfizetésből adódó készpénzt, ilyen esetekben a többlet a következő esedékes számlákon kerül jóváírásra, illetve postai úton, vagy átutaláson kerül kifizetésre a különbözet.
     
  • A hivatalok alkalmazottjai sosem kérnek, és nem vesznek át készpénzt, vagy értéktárgyat az ügyfelektől! Megőrző, értékmentő szolgáltatást nem végeznek.
     
  • Amennyiben a házalók valamilyen szolgáltatást (felújítást, javítást, stb.) kínálnak Önnek, és szándékában áll azt igénybe venni, a szolgáltatás megrendelésekor ne adjon előleget! A szolgáltatás díját annak elvégzése után fizesse meg!
     

Vigyázzon értékeire! Ne adjon esélyt a bűnözőknek!

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna, kérjük, azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon!

 

<< Vissza az előző oldalra