„Biztonságban Bács-Kiskunban”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Speciális bűnmegelőzési ismeretekkel gazdagodtak az Országos Cigánymisszió kecskeméti munkatársai.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakelőadói a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa által támogatott „Biztonságban Bács-Kiskunban” című pályázata keretében – a pályázat egyik projektelemeként – 2017. augusztus 8-án képzést tartottak a Segítő Szolgálat ellátottak számára is nyitva álló telephelyén.

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió 10 segítő munkatársa az állampolgárok biztonságérzetének megteremtésére, megőrzésére vonatkozó olyan információkat, bűnmegelőzési ismereteket és tanácsokat kapott, amiket munkájuk során is hasznosítani tudnak.

A pályázat célkitűzése értelmében a speciális prevenciós ismeretek, módszerek a képzést követően a Misszió dolgozóinak közreműködésével jutnak el az időskorúakhoz, hozzájárulva ezzel áldozattá válásuk megelőzéséhez.

 

Néhány hasznos tanács idősek részére:

  • A lakásajtót, a kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!
  • A lakás bejárati ajtajára saját maga és értékei védelme érdekében szereltessen biztonsági láncot!
  • Idegent soha ne engedjen be a lakásba anélkül, hogy jövetel céljáról, személyi azonossága valódiságáról ne győződne meg!
  • A közüzemi – vízmű-, áram-, és egyéb – szolgáltatók az alkalmazottak érkezése előtt értesítik a fogyasztókat, akik FÉNYKÉPES IGAZOLVÁNNYNAL rendelkeznek, FORMARUHÁT viselnek.
  • Ha kétségei vannak, valóban az adott szolgáltató alkalmazottai érkeztek-e Önhöz, hívja a cég ügyfélszolgálatát!
  • Ne higgyen a nyereményekkel kecsegtető személyek ajánlatainak!
  • Házalóktól, alkalmi árusoktól soha ne vásároljon!
  • Kizárt, hogy a hatóság az Ön otthonában ellenőrizzen bankjegyeket!

Ne feledjék: a bűncselekmények többsége kellő körültekintéssel és óvatossággal megelőzhető!

<< Vissza az előző oldalra