Bűnmegelőzési „Játs(s)zMa” a szépkorúak biztonságáért!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos „Házhoz Megyünk” Program keretében Pest megyei rendőrök szerveztek vetélkedőt 2018. november 20-án a Dunakeszi VOKE Nyugdíjas klub tagjai részére.

A négy fős csapatokat a Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője Tóth Csaba r. ezredes, rendőrségi tanácsos köszöntötte, mely csapatok a korábbi évek kortársképző programjai során szerezett bűnmegelőzési ismereteik birtokában játszottak el, a mindennapi életben is előforduló szituációkat.

A lelkes időskorúak vetélkedése során megelevenedett az „unokázós” csalók, a rablások, a trükkös elkövetők elleni védekezés, valamint az áldozattá válás megelőzésének témaköre is.

A bűnmegelőzési szakemberek a vetélkedő feladatainak összeállításánál kiemelt figyelmet fordítottak a 112-es segélyhívó szerepének hangsúlyozására, az árubemutatókon szükséges magabiztosság és óvatosság fontosságára, valamint annak tudatosítására, hogy a vagyontárgyak, értékek védelmére időskorban fokozottan kell odafigyelni. A témaköröket keresztrejtvényekkel, totókkal dolgozták fel a csapatok.

A vetélkedőn a résztvevők, játékos logikai feladatok megoldásával jutottak hozzá olyan számzáras lakatok kombinációihoz, melyek vagyonvédelmi eszközöket tartalmazó csomagokat nyitottak, melyet a személyi riasztó, elektronikus ajtóék, mechanikus napi időkapcsoló, vezeték nélküli kapucsengő,  valamint mozgás érzékelős kültéri lámpa használatának bemutatója követett.

Mivel a csapatok feladataikat leleményesen és sikeresen oldották meg, emlékül oklevelet és emléklapot vihettek haza. Az elhangzott bűnmegelőzési információkat, jótanácsokat képzett kortársakként juttatják el barátaik, szomszédaik, ismerőseik részére.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra