Ha beköszönt a hideg…

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az egyedül élőkre, kiemelten az időskorúakra történő fokozott odafigyelésre kéri a lakosságot.

A hideg időjárás beköszöntével a megyei rendőr-főkapitányság a lakásukban egyedül élő, magukat csak nehezen ellátni tudó idős emberekre történő odafigyelésre hívja fel a lakosság figyelmét. A körzeti megbízottak minden évben felmérik a területükön nehéz körülmények között, vagy egyedül élő időseket és kiemelt figyelmet fordítanak rájuk. Bármilyen felmerülő probléma esetén segítenek, gondoskodnak a beteg, sérült, vagy krízishelyzetben lévő emberek megfelelő szociális intézménybe történő eljuttatásában.

A nehéz körülmények között élők védelme érdekében a megyei rendőr-főkapitányság a jelzőrendszer tagjaként a társszervekkel – mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek – közösen felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt a felmerülő problémák elhárításában.

Az állami intézményeken, a civil szervezeteken túl azonban az állampolgároknak is nagy szerepük lehet a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, azok felszámolásában. Ebben kéri a megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az alábbiak szerint a lakosság segítségét:

  • Kérjük, hogy a téli időjárás beköszöntével az eddigieknél is jobban figyeljenek a környezetükben élőkre, a legveszélyeztetettebb, idős korosztályra.
  • Látogassák őket gyakrabban, beszélgessenek velük, hogy van-e tüzelőjük figyeljenek arra, hogy hideg esetén füstöl-e a házuk kéménye.
  • Amennyiben az utak csúszóssá válnak, kérdezzék meg, hogy el tudnak-e menni az alapvető élelmiszereket bevásárolni.
  • Végezetül kérjük, hogy mennyiben tudnak olyan emberről, aki valamilyen okból veszélyhelyzetbe került, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 112-es telefonszámon, illetve jelezzék a lakóhely szerint illetékes önkormányzatnak, vagy közvetlenül a település körzeti megbízottjának!

 

<< Vissza az előző oldalra